Helyi idő szerint hétfő este negyed nyolckor érkeztünk Lisszabonba, és szerda este nyolcra kellett visszaérnünk a reptérre, így tehát tulajdonképpen két teljes napunk volt. Szállást Airbnb-n kerestünk szokás szerint, a szempont az volt, hogy legyen olcsó, legyen a belvárosban, hogy mindenhova gyalog mehessünk, és ennyi. Így aztán egy elég rusztikus szállást találtunk, a lisszaboni óvárosban, Alfamában, egy tipikus és nagyon régi épületben.

A lépcsőházban úgy éreztem magam, mintha egy óriás lennék Liliputban, annyira szűk és pici volt, a bejárati ajtón kb csak oldalazva fértünk be, és Zsoltinak le kellett hajtania a fejét, ha át akart jutni az előtérből a konyhába. Az elektromos hálózat nem volt felkészülve a modern időkre, úgyhogy a bojler folyton lecsapta a biztosítékot, és vagy világos volt, vagy vizet forraltunk. Viszont tényleg minden nagyon közel volt, az egyik ablak egy étterem teraszára nyílt, ahonnan esténként felhallatszott a fado, és nagyon hangulatos volt az egész környék. Azért néhányszor el kellett mormolnom, hogy csak-két-éjszaka, és hogy megtapasztaljuk-hogy-élnek-a-helyiek-és-ez-jó, de nem a kényelemért szálltunk itt meg, na.

• 
• 
• 
• 

Biztosan sokkal több időt is el lehetne tölteni Lisszabonban, de mi elégedettek voltunk ezzel a két nappal (plusz visszafelé is volt egy fél napunk, de arról később), a belvárosi, gyalog elérhető részeken átsétálni, henyélni, vacsizni szerettünk volna, a múzeumokat kihagytuk. Nem is mi lennénk, ha a kedd reggelt nem azzal kezdtük volna, hogy megkeressük a bolhapiacot a Campo Santa Clara-n. Hatalmas volt és nyüzsgő, de semmi olyat nem láttunk, amit meg szerettünk volna venni (és cipelni egész nap) sajnos.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Ezután elsétáltunk a Castelo de S.Jorge felé, de útközben találtunk egy nagyon szép kilátópontot, egy pici teret, ahol ráadásul volt egy büfé is melegszendviccsel, kávéval. Ez lett az ebédelő-helyünk. Feltöltöttük az akkumulátorainkat, és nekivágtunk a Castelo-nak. A kilátóhelyről őszintén szólva elég távolninak tűnt, meg mintha magasabban is lett volna, mint mi, ezért nagy lendülettel nekivágtunk....aztán nagyon hamar oda is értünk. Valahol itt született meg a portugáliai mondásunk, hogy itt minden mindenhez csak 5 percre van.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

A vár volt az egyetlen hely Lisszabonban, ahol kifizettük a borsos belépőt, és nagyon reménykedtünk benne, hogy cserébe lesz ott egy kis füves placc, ahova le lehet heveredni. Meleg volt, sokat mászkáltunk, és ebéd után különben is pihenni kell, nem? Hát, Lisszabon nem arról híres, hogy a belvárosban túl sok füves placc lenne, ahol heverészni lehet, de azért találtunk egy talpalatnyit. Persze előtte végignéztünk egy kiállítást cserépedényekről és festett csempékről egy klimatizált épületben, megnéztük a kilátást minden oldalról, de aztán a vár túlvégén csak megtaláltuk azt a kis gyepet, ami nincs körülkerítve, és már piknikezett rajta egy brit család is, úgyhogy mégcsak úttörőnek sem kellett hozzá lenni. A lenti galéria a várhoz vezető úton található falfestmények mellett megannyi csempefotót és tájképet tartalmaz.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Hazasétáltunk, és kerestünk egy közeli helyet vacsorázni. Az Alfama tele van éttermekkel, nem volt könnyű kitalálni, hol együnk az egyetlen vacsorázós lisszaboni esténken; végül a Pateo13 mellett döntöttünk, ami az óvárosban egy pici teret foglal el a házak között, amikor nincs nyitva, észre sem veszi az ember, hogy ez egy étterem. Épp időben érkeztünk, mire megkaptuk, amit rendeltünk, már sorban álltak az emberek asztalra várva. Friss halakat ettünk finom borral, és még egy zenekar is megjelent a semmiből hirtelen. Eléggé mázlistának éreztük magunkat!

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

A második lisszaboni napunk nem volt ennyire tele látnivalókkal, mivel azzal kezdtük, hogy három csomagmegőrzőhöz is elhúztuk a bőröndünket, de mind tele volt. Miután bejártuk a fél várost a csomagokkal, végre találtunk egy negyedik helyett, ahol le tudtuk rakni. Ekkorra már ebédidő volt, és csak enni és pihenni akartunk egy árnyékos helyen. A Praça do Comércio-n ebédeltünk, ugráltunk (najó csak én), azután a folyóparton sétálgattunk, majd szerencsére itt is találtunk egy pici árnyas parkot pihenni. Még egy rövid séta után úgy döntöttünk, kimegyünk korán a reptérre (a csomagmegőrző is korán zárt), és legalább lesz ott időnk kényelmesen átpakolni a csomagjainkat Ryanair-kompatibilisre. Este tízkor indult a gépünk, és helyi idő szerint 23.45-kor szálltunk le Ponta Delgada-ban, ahol már nagyon várt minket a szállásadónk, Andreia. Folyt.köv.!

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
•